Nemzetközi versennyé vált a Duna Kupa, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület közös startup versenye. Idén a magyarok mellett külföldi Duna-parti egyetemek hallgatói startupcsapatai is részt vettek, úgynevezett pitch bajnokságon versenyeztek nemzetközi zsűri előtt. A programot újbudai, innovatív válakozások támogatták.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Budapesti Corvinus Egyetem, valamint belgrádi és bécsi felsőoktatási intézmények startupcsapatai versengtek idén a Duna Kupáért. A rendezvényt a Műegyetem kezdeményezte és szervezte az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület közreműködésével. Danyi Páltól, a BME docensétől megtudtuk: a panelbeszélgetéseken korábbi kupagyőztesek is beszámoltak eredményeikről, majd hét csapat állt a zsűri elé úgynevezett pitch versenyen. Vecsenyi János, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerin egyre több fiatal vállalkozik felkészülten, teszi meg az első lépést a professzionális vállalkozóvá válás útján. Hozzátette: a Duna Kupa korábbi éveiben indult csapatok jórészt együtt maradtak és közösen értek el eredményeket.
A BME Q épületében megrendezett verseny első helyezettje és közönségdíjasa, a 77 Elektronika Kft. és az Absolvo Consulting Kft különdíjának nyertese idén a Bécsi Műszaki Egyetem CURRATEC projektje lett egy speciális ragasztóanyag ipari felhasználására indítottak startuppal. Második helyen végzett a Belgrádi Egyetem SAFE CATH csapata, a fertőzésmentes katéter gyógyászati alkalmazására indított projekttel, harmadik a Bécsi Műszaki Egyetem csapata, a REAL 42, amely egy alaprajzból háromdimenziós képet létrehozó fejlesztést indított lakások összehasonlításához.
A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő jóvoltából a Nemzeti Tehetség Program keretében valósult meg.
D. B. S. – ujbuda.hu