Moll János

Már a gimnáziumi évek alatt vállaltam alkalmi munkákat (pékség, hó-eltakarítás, zöldségszállítás, fatelepi munkák). Az egyetemi tanulmányok (Budapesti Corvinus Egyetem – a 1964-69. években még Marx Károly Közgazdasági Egyetem) mellett végig dolgoztam a nyarakat (balatoni szállodákban, strandokon), évközben a Gellért Szállóban mint kisegítő londiner dolgoztam és innen az első 5let a kocsimosáshoz, sofőrszolgálathoz. Továbbá dolgoztam személyautó kereskedő cégnél (Csepel telephelyen), mint gépjármű vezető (import autók vagonról le, és telepi mozgatása).

Egyetem után a kiskereskedelemben, először, mint bolti eladó (ott volt boltvezető Baldauf László, a CBA alapítója!), majd boltelszámoltatás, üzletirányítás, végül hálózatfejlesztés területekkel foglalkoztam. Innen az első krédó: ismerd meg, vegyél részt a közvetlen (fizikai) végrehajtásban, gyűjts itt tapasztalatot, ugyan akkor magas fokú szakképesítéssel (kellő elméleti felkészültséggel)   igen rövid idő alatt kiismerhetők a folyamatok, rendszerek sajátosságai, problémái és legtöbbször lehet találni javító-fejlesztő megoldásokat.

A szakmai pályám során dolgoztam a kiskereskedelem után nagykereskedelemben, szervező intézetnél, iparvállalatnál, bejárva a ranglétrát a gyalog-dolgozótól az egységvezetőn át a vezérigazgató helyettesig. A szakmai pályát pedig a bolti eladástól a munkaszervezésen, beruházás előkészítésen át a pénzügy, könyvelés, vállalkozások-alapítása, -szervezése, majd a gazdasági igazgatói szakterületig. Innen a második krédó: csinálj valami mást is, többet is mint amivel megbíztak, vegyél részt aktívan a szervezet életében, tedd magad vezetővé (vállalkozz és tedd magad vállalkozóvá), maradj jó kapcsolatban a beosztottakkal, segíts nekik (kibontakozni) és hasznosítsad képességeiket, késztetéseiket, tudásukat.

A munka mellett oktatói-kutatói állást vállaltam különböző egyetemeken, részt vettem több tantárgy kialakításában, bevezetésében, több kutatási téma kidolgozásában, tananyagok készítésében. Ezek alapján nyertem el a címzetes egyetemi docens címet. Alapító tagja vagyok Egyesületünknek és a Spin off Klubnak. Miután nyugdíjba mentem az oktatás megmaradt a BCE Kisvállalkozás szakon (mint szívességi oktató) és néhány levelező szakon (vállalkozói formában). Innen a harmadik krédó: folyamatosan képezd magad, nevelj másokat, törődj a fiatalokkal, a tanítás tanít.

Fiatal korom óta rendszeresen sportolok, hol egyesületben, hol amatőr módon. Például egy baráti társasággal 30 éven át minden hétfőn este fociztunk. Már felnőttként több mint tíz évig versenyszerűen vitorláztam. Jelenleg rendszeresen teniszezek (gimnáziumi és egyetemi tantársakból barátokká váló és évtizedeken át megőrzött társakkal!), úszom, télen síelek. Tavasztól-őszig ha csak lehet kerékpárral közlekedek a városban. Innen a negyedik krédó: jó fizikummal vidámabb az élet, de ha nem sportolsz, akkor is legyen valami hobbyd, rendszeres, tartós baráti társasággal. Ragaszkodj a kedvteléseidhez és őrizd meg a barátaidat!

Szeretem a művészeteket (film, múzeumok, hangversenyek), szeretek főzni és rendszeresen vezetem a családi konyhát, és – mint XX. századi maradvány – sokat olvasok, de próbálok nem lemaradni, kimaradni a digitális rohanásban-. -ból.