Programok

Események, melyekből vállalkozások születnek

Duna-Kupa Konferencia – nemzetközi tudományos fórum a vállalkozáskutatásért

A Duna-Kupa Konferencia egy rangos, nemzetközi tudományos esemény az IVE szakmai közreműködésével és partnerségével, amely a vállalkozáskutatás, vállalkozói oktatás és startup-innováció területén dolgozó oktatók, kutatók és szakemberek számára kínál inspiráló találkozási lehetőséget. A konferencia célja, hogy előmozdítsa a tudományos párbeszédet a Duna menti országok (és azon túlmutatóan is) egyetemei között, és platformot biztosítson a vállalkozási témájú kutatások, módszertani újdonságok, gyakorlati példák és interdiszciplináris együttműködések bemutatására.

A rendezvény különösen fontos szerepet tölt be a kis- és középvállalkozásokkal (KKV-kal) kapcsolatos tudományos diskurzusban, mivel kiemelten foglalkozik a KKV-szektor előtt álló kihívásokkal, innovációs lehetőségekkel és fejlődési irányokkal. Emellett ösztönzi a fiatal kutatók és PhD-hallgatók bevonását, nemcsak előadóként, hanem aktív szakmai közösségi tagként is. A konferencia ingyenesen látogatható, és egyaránt elérhető személyes és online formában, így széles nemzetközi közönség számára biztosít részvételi lehetőséget. Az előadásokhoz kapcsolódó absztraktok minden évben ISBN-számmal ellátott kötetben jelennek meg.

A legutóbbi, 2025-ös konferenciára 120 résztvevő érkezett 20 országból. Az összefoglaló itt olvasható. A következő konferencia Pozsonyba kerül megrendezésre 2027-ben.